Köszönetnyilvánítás

973

Sikeres volt a közösségi faültetés! Köszönöm minden résztvevőnek és támogatónak aki hozzájárult a község 70. jubileumi esztendejének e szívet melengető eseményéhez! Külön köszönet a Szent Bernát Arborétum Alapítványa, az Erdőjárók és az NTFE tagjainak, a hivatal és az iskola dolgozóinak (Kiss Csabának, Németh Lászlónak, Kuminka Józsefnek, Csizmadia Györgynek, Szurmai Viktornak, Szabó Imre “Lecsónak”, Baranyi Józsefnek…) az ültetés előestéjén megérkezett fák és faóriások lepakolásában nyújtott szakértő és izzasztó segítségért! Köszönet illeti továbbá a Tilla Trans Kft. tulajdonosait, vezetőit és dolgozóit, hiszen híven a Nagyvenyim település számára eddig is nyújtott segítő támogatásuk hagyományához, ezúttal is ők voltak segítségünkre a nem kicsi terhet képviselő rakomány idejuttatásában! És köszönet a Polgárőrség tagjainak is az ültetésben való jeleskedésért, büszkék lehetünk rájuk!

A faültetés szívmelengető érzéseket ébresztett a résztvevőkben, az “élet” megnyilvánulásának egy új dimenzióját tárta fel. Most ismét gazdagodott a település: fával, jövőképpel, életenergiával és összefogással egyaránt.

Nagyvenyim lakóinak nevében, köszönet érte!

A RAJZON NARANCS SZÍNBEN ÁBRÁZOLT FÁKNAK MÁR VAN ÖRÖKBEFOGADÓJA, A KÉK SZÍNŰEK MÉG ÖRÖKBE FOGADHATÓK
Az iskola területén lévő fák örökbefogadását Kundra Lászlóné igazgatóval kell egyeztetni. Az arborétumban örökbe fogadható fák listája a táblázatban található, egyeztetni Vargáné Kaiser Katalin polgármesterrel kell.

Örökbe fogadható, és a más örökbe fogadott fák:


KÉPEK

Vargáné Kaiser Katalin – polgármester

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért.
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások:

Az oldalon a hozzászólások ki vannak kapcsolva.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak:

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok:

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt, az oldal látogatásáról csak statisztikai adatokat tárol a rendszer.

Kapcsolati adatok:

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon megadott elérhetőségeken tehetnek fel kérdéseket.

Save settings
Cookies settings