Október 23 – ünnepi megemlékezés

59

Tisztelt Vendégeink, Tisztelt Ünneplő Nagyvenyimiek!

A mai napon, október 23-án, 1956. emlékének tisztelegve gyűltünk össze, hogy közösen fejet hajtsunk a forradalom hősei előtt. Megtisztelő számomra, hogy ezen az ünnepen, itt köszönthetem Önöket a polgármesteri hivatalban, az előtt az emléktábla előtt, melyet Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata egy évvel ezelőtt állított a Hősök emlékének.

Tisztelt Megjelentek!

Az 1956-os forradalom A 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Az 1956. októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen.
A budapesti műegyetemisták 1956. október 22-i nagygyűlésükön 16 pontban foglalták össze követeléseiket, másnapra pedig tüntetést szerveztek akaratuk nyomatékosítására és a lengyel munkástüntetések iránti szolidaritás kinyilvánítására. A követelések között szerepelt a szovjet csapatok kivonása Magyarországról, új kormány létrehozása Nagy Imre vezetésével, a magyar-szovjet kapcsolatok felülvizsgálata, általános, titkos, többpárti választások, teljes vélemény- és szólásszabadság, szabad rádió…
A budapesti Petőfi-szobornál tartott október 23-i tüntetésen Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak hangzottak el, a résztvevők követelték a szovjet csapatok kivonását. A zászlókból kivágták a szovjet mintájú címert, így lett a lyukas zászló a forradalom jelképe. Aznap este Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) első titkára – akit júliusban állítottak Rákosi helyére – rádióbeszédében a megmozdulást ellenségesnek, sovinisztának, nacionalistának minősítette, és minden engedményt elutasított. A beszéd elhangzása után a békés tüntetés szinte órák alatt népfelkeléssé, majd – a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok beavatkozása után – fegyveres szabadságharccá változott. Az esti és éjszakai órákban a fegyveres csoportok elfoglalták a Magyar Rádió és a pártlap, a Szabad Nép székházát, a telefonközpontot, a lakihegyi rádióadót, emellett több fegyverraktár, laktanya, rendőrőrs és üzem is a felkelők kezére került. A Dózsa György úton, a mai Ötvenhatosok terén ledöntötték az elnyomás gyűlölt jelképét, a Sztálin-szobrot….
November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről.
A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen.
Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi szabadságharca így végül elbukott.
Nagyjából ezt az eseménysort ismerhetjük meg az elbeszélésekből, s az ünnepi megemlékezésekből.
1956. eseményei azonban a budapesti eseményeknél sokkal nagyobb horderejűek voltak, megmozgatták az egész országot. A politikai paletta sokszínűvé válásához hasonlóan az utcán harcoló fegyveres felkelők és a tüntetők sem voltak egységesek, de a nemzeti függetlenség visszaállítása, a diktatúra lerombolása mindegyikük elsődleges céljai között szerepelt.
1956 a szabadság ünnepe, mert a tizenkét nap leforgása alatt a diktatúrát egycsapásra működő többpárti demokrácia váltotta fel.
Az ünnep pedig a múltunk által ránkruházott felelősség vállalása. Az emlékezés kötelesség. Hiszen a történelem természete ilyen, örökséget hagy a késői nemzedékekre, felelősséget tesz a vállunkra.
A harcokban 2652 magyar és 669 szovjet katona esett el. A forradalom következményeként mintegy negyedmillió magyar hagyta el az országot, nyugatra menekülve. 1957. januártól a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat kivégezték.
A halottak tisztelete a jelen és a jövő alapja. Arra késztet minket, hogy az örökül hagyók céljait kövessük.
Mi, késői magyarok tudjuk, hogy mit jelent ennek az örökségnek az önkényes kezelése, az előttünk járók céljainak feladása.
A forradalom leverését követő évtizedekben Magyarországon tilos volt erről az időszakról beszélni, ellenforradalomnak bélyegezték. Több, mint három évtized kellett ahhoz, hogy az 1956-ban kivívott szabadságot visszaszerezzük. Az 1956-os forradalom kitörésének napja és az 1989-es Magyar Köztársaság kikiáltásának napja, melyet az 1990. évi 28. törvény iktatott a nemzeti ünnepek sorába.

Tisztelt Vendégeink!

Ma itt vagyunk, és tisztelettel emlékezve beszéljük el 56 hőseinek történetét!
Emlékezünk a hősökre és erőt merítünk ebből az emlékezésből! 1956. október 23. történései ugyanis a jövőnek szóltak, s mai szabadságunk alapját teremtették meg.
1956. október 23-án, Budapesten csoda történt. Akkor is, ha a reménykedés és felszabadultság 12 napja után a fegyveres erőszak legázolta a forradalmat. Annak szellemét azonban nem tudta megsemmisíteni.
A mai nap sokaknak a megérdemelt néhány napos szabadság, a manapság oly divatos „hosszú hétvége” zárónapja. Ilyenkor ki-ki a pihenésnek, a családi kötelezettségeknek, s a temetők látogatásának szenteli az időt. De egyre többen vannak, -ahogy az itt jelenlévők is- akik e napokban maguk elé idézik a történelem pillanatait.
Hallgatva a rádióban szóló megemlékezéseket, a történészek okfejtéseit, gondolatok születnek az emberben. Persze nem tudja mindenki művészi értékkel, időtálló bölcsességgel bíró, szép szavakba önteni a gondolatait. Ez az írók, költők privilégiuma.
A napokban egy rég olvasott, nagyon szeretett kis könyvecske került ismét a kezembe. E könyvecske Sajó Sándor tollából származó mottója szívbemarkoló aktualitás hordoz, s megdöbbent a mélysége. Engedjék Magukhoz közel e néhány sorban rejlő szép érzéseket:

Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:
Magyarnak lenn i oly bús, oly nehéz!…
De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni büszke gyönyörűség.

Én e gondolatokkal köszönöm meg figyelmüket, és kérem fogadják szeretettel a most következő

1956 NEMZETÜNK „LEGTISZTÁBB ÁLDOZÁSA”

című ünnepi megemlékező műsorunkat a Szent Mihály Szekere Vándorszínház előadásában!

Vargáné Kaiser Katalin – polgármester