Véradás Nagyvenyimen

Úgy érzed elérkezett a pillanat, hogy véradó legyél? Van néhány jó érvünk, hogy az elhatározást tett kövesse! ? A véradók egészségesek. ? A véradók életmentők. ? A véradók hősök. ? A véradás egyben szűrővizsgálat is, így visszajelzést kaphatsz egészségügyi állapotodról. ? A véradás igazi közösségi élmény, együtt még jobb segíteni. ? Egy véradással három beteg…

Teljes cikk

Pályázati felhívás

  Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység részletes szabályairól szóló 455/2013. (XI.29.) Korm. rendeletnek megfelelően pályázatot hirdet a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás elvégzésére. Teljes pályázati felhívás – palyazatifelhivas20181031.pdf

Teljes cikk

Október 23 – ünnepi megemlékezés

Tisztelt Vendégeink, Tisztelt Ünneplő Nagyvenyimiek! A mai napon, október 23-án, 1956. emlékének tisztelegve gyűltünk össze, hogy közösen fejet hajtsunk a forradalom hősei előtt. Megtisztelő számomra, hogy ezen az ünnepen, itt köszönthetem Önöket a polgármesteri hivatalban, az előtt az emléktábla előtt, melyet Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata egy évvel ezelőtt állított a Hősök emlékének. Tisztelt Megjelentek! Az 1956-os…

Teljes cikk

Áramszünet november 20-án

Tisztelt Ügyfelünk! Folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültség-mentesítése. A szükséges munkálatok elvégzésének érdekében és üzemzavar megelőzése céljából 2018. november 20-án 9:30 órától várhatóan 12:30 óráig: Nagyvenyim területén áramszünet lesz, mely az alábbi utcákat érinti: Fő u. 1-13, 2-8, Széchenyi István u., Rákóczi Ferenc u., Árpád u.,…

Teljes cikk

Látni és látszani 2018

A Látni és látszani az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az X-Meditor Kft. közös  közlekedésbiztonsági kampánya, amely 2012 óta törekszik arra, hogy a balesetmentes közlekedés érdekében felhívja a figyelmet a látás és láthatóság kiemelt fontosságára. Az 2018. október 17. és december 07. között megrendezésre kerülő akció idén is fokozottan épít a társadalmi felelo?sségvállalásra. A közlekedésbiztonság társadalmi ügy, társadalmi felelo?sség is. Csak akkor lehet…

Teljes cikk

Bursa Hungarica 2019

Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testülete 2018. október 2-i ülésén döntött a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíjrendszer 2019. évi fordulójához történő csatlakozásról, valamint az ?A? és ?B? típusú pályázatok kiírásáról. A pályázat rögzítése és önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2018. november 6. Bursa Hungarica Ösztöndíjban kizárólag a települési önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezők részesülhetnek. A PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ…

Teljes cikk

Egyenlő Bánásmód Hatóság

Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához,ha  neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzetiségi vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, fogyatékossága, életkora, egészségi állapota, vallási- vagy világmeggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve, családi állapota, anyasága vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi identitása, vagyoni helyzete vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés éri. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a hátrányos megkülönböztetéssel…

Teljes cikk

Programváltozások

Kedves Látogatóink! Felhívjuk figyelmüket, hogy az éves rendezvénynaptárban a szeptemberre tervezett programjaink közül a Kulináris Kavalkád szeptember 8 helyett október egyik hétvégéjére helyeződik át, a szeptember 22-re tervezett Szüreti felvonulás pedig ELMARAD, helyette októberben szüreti táncházas estet szervezünk. Megértésüket köszönjük! A további részletekért kérjük kísérjék figyelemmel a művelődési ház facebook oldalát és hivatalos honlapját (muvhaz.nagyvenyim.hu) Palágyi József Művelődési Ház és…

Teljes cikk

Építési terület

Tájékoztató A Szociális Szolgáltató Tömb 2. ütemének építési munkálatai miatt a könyvtárba az építkezés teljes időtartama alatt a főbejárat helyett az oldalsó ajtón lehet bejutni, mely a benzinkút felőli parkoló irányából közelíthető meg. Kérjük, tekintsék meg a mellékelt térképet a területen való eligazodás végett. Köszönjük megértésüket, türelmüket!

Teljes cikk

Áramszünet október 1-én

Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy 2018. szeptember 4-ére tervezett áramszünet Nagyvenyim: Fő u. 1-13., 2-8., Széchenyi István u., Rákóczi Ferenc u., Hunyadi u., Árpád u., Álmos Vezér u., Csaba u., Attila u., Kossuth Lajos u., Petőfi sor, Patak dűlő, Szedres Puszta, Csergő Kft. fenyő-, fűrészáru kereskedés ELMARAD! Helyette 2018. október 1-én lesz megtartva. Kérjük szíves megértésüket!

Teljes cikk

Egyenlő Bánásmód Hatóság

Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához,ha  neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzetiségi vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, fogyatékossága, életkora, egészségi állapota, vallási- vagy világmeggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve, családi állapota, anyasága vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi identitása, vagyoni helyzete vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés éri. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a hátrányos megkülönböztetéssel…

Teljes cikk

Áramszünet augusztus 27-én, és 30-án

Tisztelt Ügyfelünk! Folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték időszakos feszültségmentesítése. Tájékoztatjuk, hogy hálózaton végzett gallyazások miatt 2018. augusztus 27-én 8 órától várhatóan 17 óráig Nagyvenyim: Domb u., Gárdonyi u. 2-54., 1-37. (virágbolt, kocsmák), Rózsa u. 1-45., 2-54., Üzlet köz, Mezőfalvi u. 1-7., 2.sz., (Császár Étterem és Cukrászda,…

Teljes cikk
Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások:

Az oldalon a hozzászólások ki vannak kapcsolva.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak:

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok:

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt, az oldal látogatásáról csak statisztikai adatokat tárol a rendszer.

Kapcsolati adatok:

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon megadott elérhetőségeken tehetnek fel kérdéseket.

Save settings
Cookies settings