Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztató anyagai az illegális hulladékégetésről


Az illegális hulladékégetés humán- és környezet-egészségügyikockázatai


A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet 4.§-a értelmében:

„Tilos a légszennyezés, a diffúz forrás környezetvédelmi követelményeknek nem megfelelő működtetése miatt fellépő levegőterhelés, valamint a levegő lakosságot zavaró bűzzel való terhelése, továbbá a levegő olyan mértékű terhelése, amely légszennyezettséget okoz.”.

Továbbá a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet 27. §-a szerint:

„(1) E § rendelkezéseitől jogszabály eltérően rendelkezhet.
(2) Hulladék nyílt téri, vagy a hulladékok égetésének feltételeit rögzítő jogszabályban foglaltaknak nem megfelelő berendezésben történő égetése, a háztartásban keletkező papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen fahulladék háztartási berendezésben történő égetése kivételével tilos. Nyílt téri hulladékégetésnek minősül, ha a hulladék - az elemi kár kivételével - bármilyen okból kigyullad.
(3) Lábon álló növényzet, tarló és növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék nyílt téri égetése tilos.”

Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII, 5.) BM rendelet 225.§ (1) pontja értelmében:

„(1) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a lábon álló növényzet, tarló, növénytermesztéssel összefüggésben és a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos.”

A fenti rendelkezések alapján az illegális hulladékégetés magában foglalja illegális hulladéklerakók felgyújtását, avar és más kerti hulladékok, parlagterületek és mezőgazdasági hulladékok, illetve háztartási tüzelőberendezésben való hulladékok égetését is.


Tájékoztató anyagok:

KMBT25020171220151732.pdf 

KMBT25020171220151815.pdf 

KMBT25020171220151828.pdf 

KMBT25020171220151837.pdf 


http://www.futsokosankampany.hu/



2018 január 09 kedd - 04:21:57 | kategória: Nagyvenyim - FELHÍVÁS - ÉRTESÍTÉS | |     Nyomtatóbarát változat    
Megosztás:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

bullet2


Archívum