Home Polgárőrök

Polgárőrök

Polgárőrség Önökkel közösen a közbiztonságért

Polgárőr szolgálat: 06/30/334-20-02
Polgárőrség vezetője: 06/30/533-23-22
Körzeti megbízott: 06/30/202-37-39

– 2019 –

SEGÉLYHÍVÁS 2019. JÚNIUS

2019. júniusában, a délelőtti órákban a HIK Miskolc hívásfogadó operátorának munkaállomására beérkező bejelentésben egy 6 éves kisfiú kért súlyos beteg édesanyjához segítséget. Elmondta, hogy anyukája nagyon rosszul érzi magát, fekszik az ágyon és remeg. A kisfiú a hívásfogadó tartózkodási helyére irányuló kérdésére nem tudott válaszolni, így anyukájától próbált segítséget kérni, aki azonban semmire sem reagált. A hívást kezelő operátor több módon is megpróbálta kideríteni a címet, először arra kérte a gyermeket, hogy édesanyja táskájából vegye ki az okmányait, majd mikor a kisfiú nem találta azt arra kérte menjen át a szomszédhoz vagy az utcán kérdezzen meg egy felnőttet. A gyermek elindult a szomszédba, majd a bejelentés 8 perc 30 másodpercében kicsit bizonytalanul közölte, hogy „Balatonszabadi, Sió utca”, de házszámot nem tudott mondani. A cím birtokában a hívásfogadó azonnal adatlapot továbbított a beavatkozásra illetékes Mentőszervezet Irányító Csoportjához, valamint a helyszín pontos meghatározása érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ részére, majd konferenciakapcsolatot hozott létre az ügyeletesekkel. A hívásfogadó a kapcsolat felépülését követően röviden tájékoztatta a mentésirányítót és a tevékenység-irányítót az addig megtudott információkról. A kikérdezést a mentésirányító hölgy kezdte meg, akinek a kérdésére a gyermek elmondta, hogy az édesanyjának korábban felvágták a hasát, jelenleg fekszik az ágyban kicsit remeg és nem kommunikál. A kisfiú nem tudott házszámot mondani, ezért a tevékenység-irányító a lakóház színe felöl érdeklődött, mire azt a választ kapta, hogy fehér és az udvaron van egy trambulin. Ekkor az irányítók arra kérték a gyermeket, hogy menjen ki a házuk elé a járdára, és ha meglátja a rendőr vagy mentő autót integessen nekik.  A mentésirányító meggyőzte a gyermeket, hogy menjen át a szomszédba és kérjen segítséget, majd adja át a telefont a felnőttnek.  Egy hölgy vette át a készüléket, aki azonnal átszaladt és megnézte a rosszul lévő édesanyát és közölte, hogy nincs eszméleténél, de lassú légzése van. Ekkor megérkeztek a járőrök, akik megkezdték a beteg stabilizálását a mentő kiérkezéséig.

A hívásfogadó, a mentésirányító és a tevékenység-irányító példaértékű együttműködést valósított meg, amely eredményeként sikerült ellátásban részesíteni egy eszméletlen, súlyos állapotban lévő személyt (a beteget néhány nap múlva hazaengedtek a kórházból). A kis hőst a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és az ORFK RFI Ügyeleti Főosztály vezetője is jutalomban részesítette, aki nagyon örült a távirányításos autónak és a rendőrségi legonak is.

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/szervezeti-hirek/vendegul-lattuk-lajoskat-a-112-kis-hoset

– 2018 –

Polgárőrök a biztonságos Magyarországért

A Nagyvenyimi Polgárőrség 1996-ban kezdte meg működését. Munkánk 2009-ben új lendületet kapott. Csapatunk azóta töretlenül szolgálja a települést. Alapfeladatunk a helyi közrend és közbiztonság védelme, a bűnmegelőzésben való közreműködés, a közterületi járőrszolgálat, figyelőszolgálat és jelzőőri tevékenység, a rendőrséggel, az önkormányzatokkal, a rendészeti szervezetekkel és a lakossággal való együttműködés keretében.

Nagyvenyimen a folyamatos, egésznapos rendőri ellenőrzés nem megoldott, ezért a polgárőrség hatékony munkavégzését biztosító eszközrendszer megléte kiemelt jelentőséggel bír a közrendvédelmi feladatellátásban.

A Nagyvenyimi Polgárőrség NEA-TF-18-SZ-1001 azonosítószámon, a Fejér Megyei Polgárőrszövetség, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzatának támogatásával benyújtott szakmai pályázata 3.000.000 Ft támogatásban részesült. A támogatás felhasználásával szolgálatba állított SZUZUKI gépjármű a polgárőrség működésének alapfeltételét biztosító, indokolt és szükséges szolgálati eszköz, mely a nehezen megközelíthető terepen is biztosítja a feladatteljesítést.

Köszönjük a Magyar Állam támogatását!

A Nagyvenyimi Polgárőrség szolgálati elérhetősége: +36-30/334-2002

 

– 2013 –

Sikeresen pályáztunk!

A Nagyvenyimi Polgárőrség pályázatot nyújtott be a Hankook Tire Magyarország Kft-hez. Ez sikeresnek bizonyult, így új gumikat tudunk tenni az autókra, amiket a cégtől kaptunk.

Köszönjük!

Hódi Attila a polgárőrség vezetője

– 2012 –

2011-es év nagyon megterhelő volt a polgárőrség számára, de vállalt feladatukat a polgárőrség és tagjai szívesen teljesítették. Jelentős javulást hozott a közbiztonság terén. Reméljük, hogy a lakosság is észrevette ezt és támogatja egyesületünket, annak érdekében, hogy 2012-ben is maradéktalanul végezhessük a munkánkat. Szeretném felhívni itt a lakosság figyelmét, arra, hogy tagjaink társadalmi munkában végzik ezt a munkát és egy értesítésnél nem mindig tudunk azonnal a lakosság rendelkezésére állni. Tevékenységünk során egyszerre két polgárőr intézkedhet.  Minden egyes riasztásnál amikor nincs szolgálat akkor keresni kell két polgárőrt akik ki tudnak menni és intézkednek. Ezért kérjük megértésüket. Tapasztalatunk szerint nagyon sok jelzés jön napközbeni hangos munkavégzés, kutyaugatás, és hasonló esetekben. Természetesen bennünket is és másokat is zavarhatnak ilyen tényezők. Úgy gondoljuk az emberek elfelejtették és elutasítják a békés egymás mellett való élést. Nem tolerálják ezeket a nappali zajokat. Az egyre nehezebb gazdasági helyzetben a nappali hangzavarást türelemmel kellene viselni. Mottónk: ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI Elkell ismerjük ami nekünk nem probléma az a szomszédomnak megélhetést jelent.
Szeretnénk kérni a lakosságot ne csak akkor, hívjanak bennünket, amikor a szomszédok tevékenysége zavarja Önöket, ha nem akkor is, amikor házalók idegen személyek, akiket még nem láttak a szomszédnál az is jelezzék felénk. Ezzel is vigyázva magunk és szomszédjaink értékeire. Ezzel is megelőzve a napközbeni besurranásokat és lopásokat.
2012-ben a Nagyvenyimi Polgárőrség közhasznú egyesületté vált. Ez megkönnyíti az egyesületnek nagy összeget adományozók részére a lehetőséget, a megfelelő igazolás után leírhassák az egyesületnek adott támogatást az adójukból.Köszönjük a lakossági támogatást, amelyet 2011-ben nyújtottak. Bízunk benne a lehetőségeikhez mérten 2012-beb is támogatnak bennünket. Egyesületünk a támogatást nem szórakozásra, hanem Önök biztonságérzetének és biztonságának növelése érdekében használja fel.

2011 évi tevékenységi beszámoló – beszamolo2011.pdf 

Kronológia

1996. január 29.-én alakult a Nagyvenyimi Polgárőrség. 2000 től szüneteltette a tevékenységét az egyesület.
2006 tavaszán próbálták újraindítani az egyesület munkáját Boda Kornél vezetésével. Formai okok miatt a cégbíróság elutasította a módosítási kérelmüket. 2008-ban új alapszabállyal akartak új egyesületet indítani, az alakuló tagságból több személy kiválása miatt az új egyesület bejegyzése meghiúsult.
2006-tól nem lettek az adóbevallások leadva ezért 171000Ft mulasztási bírságot szabott ki a hatóság.
2009 januárjában Hódi Attila és a régi tagság a kiegészült új tagokkal próbálta újraindítani az egyesületet. Az új tagok áprilisban jelezték Hódi Attila felé, hogy nem kívánnak a polgárőrség tagjai lenni.
2009 elején többszöri levélváltás és telefonálás után az adóhatóság törölte a kiszabott késedelmi bírságot. Így 2009.04.29.-én tehermentesen tudott indulni a Nagyvenyimi Polgárőrség.
2009.04.29. –én sikeresen újraindította a 1996-ban bejegyzett egyesületet.
2009.05.22.-én Tisztújító taggyűlés volt ahol a jelenlegi egyesület vezetőségét megválasztották. A megbízatásuk az alapszabály alapján 5 évig szol.

Pénzügyi kimutatás a fórumra 

2010 évi szolgálatok 

Szja 1%

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Örömmel tudatjuk Önökkel a következőt. A Nagyvenyimi Polgárőrség jogosulttá vált az adó 1%-ának a felhasználására. Ha egyet ért tevékenységünkkel, munkánkkal támogassa egyesületünket az adója 1%-val.

Adószámunk: 18485550-1-07

Köszönjük a támogatását!

Nagyvenyimi Polgárőrség