Hír: „A mi Európánk” vetélkedő felhívása
(Kategória: Nagyvenyim - FELHÍVÁS - ÉRTESÍTÉS)
Küldte: admin
2017 december 01 péntek - 11:57:29



A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, számos együttműködő szervezettel közösen, a 2017/2018 tanévben ismét meghirdeti „A mi Európánk” című vetélkedőt magyarországi és határon túli magyar középiskolások számára.

Célunk, hogy a fiatalok gyarapítsák ismereteiket térségünk múltjáról, jelenéről, Európában betöltött szerepéről, saját lehetőségeikről és egymásról, ezzel is elősegítve a közös értékek továbbélését.

A vetélkedő témakörei: országismeret (kultúra, földrajz, népszokások, nevezetességek, érdekességek, ünnepek, gasztronómia, sport), az I. világháború centenáriuma, általános EU-s ismeretek, emberi és polgári jogok, választójog, környezetünk, oktatási-tanulási lehetőségek, energiaügyek, foglalkoztatás.

A döntős csapatok felkészülését pontosabb instrukciókkal segítjük majd.

A vetélkedő nyelve: magyar (ám egyes feladatoknál szükség lehet a német, ill. az angol nyelv ismeretére is).

Jelentkezés: A vetélkedőre 3 fős középiskolai tanulókból álló csapatok jelentkezését várjuk. A jelentkezéshez szükséges csapatonként egy segítő tanár is. Egy intézmény több csapattal is indulhat a vetélkedőn. A vetélkedőre a Tarsoly Ifjúságért Egyesület honlapján (www.tarsolyegyesulet.hu) megadottak szerint lehet regisztrálni és a regisztráció után innen válnak elérhetővé az internetes feladatok. A csapatok itt – is – tájékozódhatnak a vetélkedő folyamatáról és érvényben lévő szabályairól.

A vetélkedő felépítése: 2 internetes forduló, valamint a döntő Székesfehérváron.

1. forduló: 2017. december 1. – december 14.                        

2. forduló: 2018. február 8-án magyar idő szerint 14:00–18:00 óra. (A megoldásokra elegendő 2 óra.)

12 csapat kerül a döntőbe az internetes fordulók feladatainak megoldásáért kapott pontszámok alapján. Minden csapat a legmagasabb pontszám alapján jut be, de egy régióból maximum 3 csapat, és egy iskolából legfeljebb 1 csapat lehet döntős.

A döntő időpontja: 2018. március 24. (szombat) 9:00 óra.

A fődíj: ismerkedés az Európai Parlament működésével, az Európai Parlament egyik székhelyén 2018. június 30-ig. 

Különdíj: részvételi lehetőség a strasbourgi Euroscola - programban. A különdíj az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának felajánlása a vetélkedő 10 éves évfordulója alkalmából. A különdíjban részesített (magyarországi székhelyű)  iskolából 24 diák (16-18 év közötti) és 2 kísérőtanár kiutazását támogatja az Európai Parlament. (további részvételi szabályok: http://euroscola.hu/euroscola/szabalyzat/).

További díj: Pihenés 4 fő részére Balatonszemesen a Karsai Zrt. támogatásával.

A díjakat – részben vagy egészben – szervező partnereink biztosítják.

További információ a www.tarsolyegyesulet.hu honlapon és a www.facebook.com/tarsolyegyesulet oldalon lesz olvasható. E-mail: tarsolyie@gmail.com.

Sipos András - a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke    




Ezen hír származási helye: Nagyvenyim
( http://nagyvenyim.hu/news.php?extend.1202 )