Tájékoztatás a 6219-es út Földvári utca kereszteződésénél bekövetkezett baleset körében

Tisztelt Lakóink!

 

Mint arról a település lakossága már tudomással bír, a hétfőről keddre virradó éjszakai órákban Nagyvenyimen egy több halálos áldozatot követelő közúti baleset történt. Tekintettel a baleset súlyosságára, a téma érthető módon kiváltja a lakosság érdeklődését, ezért szükségesnek tartom, hogy a már megjelenteket kiegészítő további tájékoztatást is nyújtsunk.

 

A baleset helyszíne a 6219-es jelű, Magyar Közút által kezelt, a Magyar Állam tulajdonában lévő országos közút, annak Nagyvenyim közigazgatási határán belül lévő átkelési szakasza.

A baleset körülményeit bűntetőeljárás keretében a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja, a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okozó –két halálos áldozatot követelőközlekedési baleset vétségének megvalósítása tárgyában.

 

A baleset megítélésnek körében lényeges kérdés tehát, hogy amennyiben megvalósult a konkrét közlekedési szabálysértés, akkor annak eredménye, jelen esetben a két ember halála, oksági összefüggésben álltak-e, vagyis az, hogy a két ember halálát konkrétan kinek, és milyen szabályszegést megvalósító magatartása okozta.

 

Tájékoztatom a lakosságot, hogy a településeink közrendje, közbiztonsága és közlekedésbiztonsága vonatkozásában a rendőri szervek, a polgárőrszervezetek és a térség településeinek polgármesterei között hosszú évek óta tartó, kialakult rendszerű egyeztetési mechanizmusok működnek, amelyekbe az adott tematika szerint szükséges esetben bekapcsolódnak további érintettek, például a Magyar Közút szervezete, illetőleg a közigazgatási szervezetrendszer járási és megyei vezetői, továbbá a térség országgyűlési képviselői, és más civil szervezetek, Nagyvenyimről pl. a Nagyvenyim és Térsége Fejlesztéséért Egyesület is. A szereplők között kialakult együttműködés kifejezetten jó és eredményes.

A polgármester kollégák és jómagam is tisztelettel, elismeréssel és az abszolút segítség mindenkori biztosításával kezeljük a rendőr kollégák munkáját, legyen az az adott esetben akár az eszköz-ellátottság terén megfogalmazott kérés, akár a térségi rendőrőrs, vagy a helyi KMB iroda fejlesztésének kérdése. A jó együttműködés és viszonosság alapján a rendőrség és a fent említett szereplők mindegyike figyelembe veszi a településvezetők felől érkező megkereséseket, kéréseket, és a szervezeteik részéről lehetséges keretekben igyekeznek is azok teljesítésén. Az elmúlt időszakban ennek a jó együttműködésnek számos megmutatkozása volt, kezdve a bringatúra sikeres lebonyolításától, a térségi rendőri szervezetben kiemelkedő munkát végző rendőr kollégák évenkénti közös elismerésén át, a helyben nagyon zavaróvá vált zajos motorozás megfékezésének érdekében tett intézkedéseken át, a megsűrített trafipaxos mérésekig, a térségi rendőrőrs fokozott nagyvenyimi figyelmén át a helyi rendőri jelenlét megerősítéséig, az illegális szemételhelyezők felederítéséig és a nagyobb lélegzetű rendezvényeinken történő demonstratív és visszatartó erejű jelenlétig.

Az együttműködésben szereplők között kiemelten fontos a teljesen önkéntesen és ingyenesen munkát végző polgárőrök szerepvállalása is. A helyi polgárőrség önálló ás a körzeti megbízottal közös járőrszolgálatokat lát el, tervezetten és dokumentáltan évi nagyon sok órában, biztosítja a rendezvényeket és emellett az iskolaév elején minden évben egy egész hónapon át, az iskolakezdés időszakában a gyalogátkelőhelynél biztosít forgalomirányítási segítséget a kicsinyek mielőbbi biztonságos és magabiztos közlekedésének elősegítésére. A napokban közzétesszük azt is, hogy a felderítési hatékonyság javítása érdekében a polgárőrségnél ingyenes drónpilóta-képzésre lehet jelentkezni, továbbá a Polgárőr Szövetség megyei elnökével való egyeztetés alapján jövőre várhatóan itt Nagyvenyimen tartjuk az Országos Polgárőrnapot.   

 

A közbiztonság terén meglévő, az elvárható szintűn jóval túlmutató tartalmú és minőségű munkakapcsolat körében természetes a szereplők egymás felé történő, akár 0-24 órás rendelkezésre állása is. Ez az én részemről is 10 éve folyamatosan biztosított. Legyen az baleset, éjszakai zivatar vagy a víz- és szennyvízrendszer meghibásodása…

 

A baleset idején, éjféltájt, jómagam még dolgoztam, és bár az ablakom nyitva volt, nem hallottam a csattanást. A balesetről a Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjeként a helyszíni eljárást vezető rendőrkolléga értesített 04. óra 23 perckor telefonon. A mentés és a forgalmi rend helyreállításának ebben az időszakában azt kérve tőlem, hogy amint lehet, segítsünk a jelentős károkat szenvedett helyszín használható állapotának mielőbbi visszaállításában. A kérésnek természetesen és azonnal eleget téve értesítettem a kollégáimat a feladatról -itt szeretném megerősíteni, hogy ez hajnali fél 5 előtt történt- ezt követően pedig néhány percen belül a helyszínre érkeztem magam is, Jegyzőasszony is, valamint a behívott kollégáink is.

A helyszíni munkát koordináló Osztályvezetővel történt egyeztetést követően a kollégáim mellett a polgárőröket is a helyszínre rendeltem. Felmértük a környezeti veszélyek bekövetkezési valószínűségét és cselekvési tervet állítottunk fel a terület helyreállítására, továbbá arra az esetre is, ha a balesetben részes kamion rakományából az útra kerülő két olajtároló tartály, vagy bármelyik vegyszertartartalmú hordó megsérülne. Szerencse a bajban, hogy ez nem következett be, köszönet érte a rakomány átrakását végzőknek, igen szakszerűen tették a dolgukat. A hulladékgazdálkodási szabályok alapján elkülönítetten kezelendő törmelékek számára egy helyi vállalkozás igénybevételével már reggel 5 órakor megrendeltem két konténert. A baleseti helyszín környező területén a személyi sérülések nyomai mellett műanyag, beton és fémhulladékok voltak.

A baleset következtében szükséges forgalmi terelés főként a Mezőfalva irányából Dunaújváros felé tartókat érintette. A gépjárművek hajnali órákban a Mezőfalvi utca déli oldala felől a Béke utcán, a Földvári úton keresztül az Üzletközön, a Rózsa utcai kereszteződésből kikanyarodva tudtak továbbhaladni. Odaérkezésemkor már megállapítható volt, hogy a terelés alkalmas a forgalom nagyobb fennakadásoktól mentes lebonyolítására. Ebben a polgárőreink is a rendőrök segítségére voltak. A sérült kamion félrevontatását és az összeroncsolódott személygépkocsi maradványainak trélerre rakását követően, rendőri irányítás mellett a forgalom a 6219-es úton is megindulhatott.

Időközben a baleseti helyszínként érintett magáningatlan tulajdonosaival közös munka mellett egyeztettük a kárrendezés körében valószínűleg szükséges eljárási menetrendet és biztosítottam őket a segítségünkről. Az autómentők és a rendőrök távozását követően Jegyzőasszony koordinálásával a kollégáim folytatták a terület mentesítését és használhatóvá tételét, én pedig az irodámban folytattam a balesethez kapcsolódó ügyintézést az eon szakembereivel a kitört közvilágítási oszlop feszültségmentesítésének ellenőrzésével, és az oszlop, valamint az azon lévő megsemmisült világító berendezés pótlásának előkészítésével. Kollégáim a maradványok szakszerű eltávolítása mellett, a három darabba tört vasbeton oszlop betonvasait elvágva konténerbe helyezhető méretűre darabolták a kitört oszlopot, az érintett magáningatlan tulajdonosaival közösen használható állapotúra rendezték a helyszínt és a földben maradt oszloptövet, majd a veszélyre figyelmeztető jelzéssel látták el. Időközben én egyeztetést folytattam a gyalogátkelőhely megvilágítását tervező mérnökkel, a villamos üzembehelyezését végző kivitelezővel, a Magyar Közút dunaújvárosi főmérnökével, és megyei osztályvezetőjével és az eon szakembereivel, majd írtam egy lakossági tájékoztatót a baleset következtében beálló időleges megvilágítási hiányról.

 

Természetes, hogy az emberek a különböző információs platformokon fejtik ki a véleményüket, illetve informálódnak. Ezáltal e felületek jól tudják szolgálni a közösségi információ-terjesztést. Adminisztrátoraik jellemzően sok munkát fektetnek ezekbe, és jelentős erőfeszítést tesznek a moderálás érdekében, amiért köszönet illeti őket.

Ezúton hívom fel azonban tisztelettel a Nagyvenyimiek figyelmét, hogy az egyes, természetes személyek által, nem hivatalos minőségben a social media felületén létrehozott közösségi tömörülések, „csoportok”, eredetüket, felhatalmazásukat, valamint a kommunikációs rendszerüket tekintve sem alkalmasak az önkormányzattal történő hivatalos kommunikációra.

A kommentszekciókban megszokott stílusú és tartalmú közlések, a megalapozottságra és felelősségvállalásra való igény hiányában azonban éppen a nagy nyilvánosság ellőtt történő kommunikáció okán alkalmasak viszont például: a kegyeleti jogok megsértésére, a jó hírnévhez való jog megsértésére, hamis tények állításával a rágalmazás, vagy a becsületsértés tényállásának megvalósítására, mindamellett, hogy a nyilatkozók felkészültségét, vagy éppen annak hiányát is demonstrálni képesek.

 

Fentebb jeleztem, hogy e szomorú, két ember halálát követelő baleset megítélése szempontjából melyek a vizsgálandó körülmények. A vizsgálati eljárás tart, amelyben a körülmények jórésze szinte tisztázott, a közlekedési szabályokat megszegő vétkes magatartás a közlekedésben résztvevő szereplők körében már tényként értelmezhető.  Mindazok a bejegyzések melyek a baleset vonatkozásában a szabályszegő magatartásról és az ezt megvalósító személyről/személyekről más körülményre vagy személyre/személyekre, az önkormányzatra, vagy a hivatalra igyekeznek átterelni a felelősséget, abszolút téves és hibás megközelítésről tanúskodnak.

 

A további megállapítások és információk körében a rendőrségi vizsgálat lezárást követően -a szabályok betartásával- fogunk további tájékoztatást adni, illetve az önkormányzat, mint károsult is be fogja jelenteni a kárigényét, melynek nagysága több millió Ft-ot kitevő.

 

 

Vargáné Kaiser Katalin

polgármester

sk

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások:

Az oldalon a hozzászólások ki vannak kapcsolva.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak:

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok:

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt, az oldal látogatásáról csak statisztikai adatokat tárol a rendszer.

Kapcsolati adatok:

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon megadott elérhetőségeken tehetnek fel kérdéseket.

Save settings
Cookies settings