NAK – kamarai választás

Május 20-án jöjjön el a kamarai választásra, a következő sorokban pedig olvassa el a NAK Fejér megyei tevékenységének rövidített összefoglalóját!

Tavaly a gazdák 75 %-ának, azaz 4320 gazdálkodónak nyújtottunk be egységes kérelmet. A családi gazdaságok nyilvántartásával kapcsolatos hatósági feladataink kapcsán 6042 db ügyintézést végeztünk el. A Magyarok Kenyere programban közreműködve 24 930 kg búza adományt gyűjtöttünk a rászorulóknak. 2018 óta 42 talajgenerátort üzemeltetünk, hogy a jégkármérséklő rendszerrel megvédjük a termést és a lakosság vagyontárgyait.
Az elmúlt időszakban számos fórumot szerveztünk, különös figyelmet szentelve a támogatásokra és a jogszabályváltozásokra. A megyeszékhelyen szinte minden évben tartottunk vásárt, ahol termelők állíthatták ki portékáikat. Arra törekszünk, hogy megismertessük és megszerettessük a lakossággal a helyi gazdaságok által megtermelt és előállított finomságokat.
2019-ben elindítottuk a Gazda leszek! pályaorientációs programot, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára vonzóbbá tegyük az agráriumot. A szektorban tapasztalható munkaerőhiány hosszútávú és minőségi pótlását kívánjuk ezzel elősegíteni.
Úgy gondolom, hogy a 2023-2027 közötti KAP Stratégiai Terv egyedülálló lehetőséget jelent a hazai agrár vállalkozások számára, hogy megvalósítsák fejlesztési elképzeléseiket. Ebben természetesen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ? NAK is segítséget fog nyújtani. Falugazdászaink tehát felkészülten állnak majd minden gazdálkodó rendelkezésére, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzák meg a támogatások igénylésekor.

Varga Imre István

forrás, eredeti bejegyzés: https://www.facebook.com/varga.imre.istvan/posts/2926142141019968

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért. View more
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások:

Az oldalon a hozzászólások ki vannak kapcsolva.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak:

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok:

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt, az oldal látogatásáról csak statisztikai adatokat tárol a rendszer.

Kapcsolati adatok:

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon megadott elérhetőségeken tehetnek fel kérdéseket.

Save settings
Cookies settings